ZITEX

InsideOut – Kifordított világ

2014. április 30. - zitex

Az új Instagramos őrület, Pózolj kifordított ruhában!


Pontosítanék, figyelemfelkeltés a fast fashion üzletláncok tömeges ruhagyártása ellen.

whomadeyourclothes.jpg

A mozgalom lényege, hogy felhívja a figyelmünket arra, hogy az olcsón beszerezhető fast fashion ruhadarabokért mások keményen dolgoznak, és sokan életüket vesztették a divatért. Ugyanis április 24-én volt egy éve, hogy a bangladesi nyolcemeletes Rana ruhapláza összeomlott. Az épületben olyan fast fashion márkák gyártatták a ruháikat, mint például a Zara, Benetton, Stradivarius vagy a Primark. Az épület már korábban elkezdett megrepedezni, de a felsővezetőség utasítására a ruhagyár továbbra is nyitva tartott, aminek következtében több mint 1100 ember halt meg és közel 2500 dolgozó sérült meg. A tömegszerencsétlenség az egész világot megrázta, így azóta kikiáltották ezt a napot a Fashion Revolution Day-nek, vagyis a Divatforradalom napjának.

A cél nem más, mint tudatosítani a vásárlókban, hogy nem kell mindent megvennünk, csak mert olcsó. Kis odafigyeléssel talán megállítható lenne ez a manapság egyre jobban elterjedt tömeges ruhagyártás és az ezt eredményező tömeges vásárlás. Azt gondolom, senkinek se kell taglalnom, ameddig a kereslet diktálja a tempót, addig a kínálat egyre bővülő választékkal próbálja kielégíteni a telhetetlen és mohó vásárlók igényeit. De mit is tehetünk ez ellen, vagy ki tehet ez ellen bármit is?! Hát, pontosan mi magunk, akik megállíthatjuk ezt az egész folyamatot, MI, vásárlók. Tudatosan válasszunk márkákat, ne pedig a szegény országokban legyártatott olcsó és mindenhol elérhető ruhadarabokat vásároljuk meg! Erre persze már a nagy cégek is felfigyeltek, hogy egyre több a tudatos vásárló, akiknek a minőségen kívül a gyártási folyamatok is egyre fontosabbak. Egyre több divatcég kezdett nyitott kommunikációba a vásárlók felé. Ügyelnek a munkabiztonsági előírásokra, a dolgozók kényelmére és a normális körülmények megteremtésére, nem utolsó sorban pedig a környezetvédelem is előtérbe került. Egyre több „így készült” videóval és reklám anyaggal állnak elő a divatházak. Ez mind szép és jó. A baj persze akkor jön, ha a pénztárcánk nem engedheti meg magának, hogy kellő alapossággal válogassunk az egyedi készítésű haute couture darabok közül. Persze felmerül bennem a kérdés, ha már válogatunk honnan is tudjuk biztosan, hogy a drágább, nevesebb márkák nem szegény országokban varratják megfizethetetlen ruháikat?! Mert kommunikálhatnak felénk bármit, de hol a biztosíték arra, hogy az tényleg így van..?

whomade.jpg

Úgy gondolom az ötlet és kezdeményezés jó, mert ezekről a hírekről valószínűleg csak a divatban jártas emberek halottak, de a boltokban vásárló tömegekhez még is csak a ruhák jutnak el. Akik pedig ezekben a boltokban vásárolnak valószínűleg az Instagramon is megtalálhatóak, hisz ki nincs fent ma már az Instán?! (Ja, én) Egyszóval a legegyszerűbb hírcsatornán van a legnagyobb esély arra, hogy minél több emberhez el tudjuk juttatni a divatvilágot befolyásoló híreket. Szerencsére a forradalom azóta is tart, úgyhogy senki ne lepődjön meg, ha kifordított ruhadarabokban pózoló eco-divat fanokat talál az Instán. Sőt bárki tud csatlakozni, a kedvenc ruhájával. Tehát, ezért árasztottak el minket a kifordított ruhás képek. Aki pedig csatlakozni szeretne, csak készítsen egy képet magáról és kedvenc ruhadarabjáról, ahol jól látszik a ruha címkéje (persze ne egy fast fashion üzletláncban vásárolt ruhát válasszunk a fotó elkészítéséhez) és már posztolhatjuk is az Intagramon #InsideOut vagy #FashionRevolutionDay hashtaggel! Persze a hirtelen felkapott Insta mozgalom több mint csak egy közösségi média által felkapott majmolás. Akit tényleg érdekel a társadalom és a környezet tudatos gondolkodás az jobban is bele tud mélyedni a valóságban, ahelyett, hogy szemet hunyna, a ténylegesen létező probléma fölött. A megmozdulásnak ugyanis hivatalos honlapja is van és természetesen más közösségi médián is megtalálható. (Itt lehet több információhoz jutni: http://fashionrevolution.org/)

FRD.jpg

Személyes tanácsom, ami a legkézenfekvőbb megoldásnak tűnik számomra, támogassuk az egyedi designerket. Nem azt mondom, hogy ne vegyünk több leértékelt olcsóságot ezekben a boltokban, mert az csak szemfényvesztés és kétszínűség lenne, ha ilyen nyilatkozatott vagy fogadalmat tennénk, de nem kellene minden egyes leárazáskor a boltokat járnunk. A jól kitalált marketingeken és a szezonálisan kifutó daraboktól vérszemet kapva kicsit nézzünk a ruhahalmok mögé és inkább vegyünk csak egy-egy darabot, de az legyen minőségi és egyedi. A szezonális leárazásokkor kivel ne fordult volna már elő, hogy olyan ruhát vett, amire semmi szüksége nem volt, van is belőle otthon egy tucat, de pont le volt értékelve, akkor miért hagyná ott?! A remek ajánlatok, a bagóért vett ruhák otthon halmozódnak a szekrényből kiesve. Sokszor már egy hét múlva se emlékszünk arra, hogy milyen új pulóvert vettünk, csak akkor jövünk rá, amikor épp kiesik a szekrényből, miközben azon gondolkozunk mit is vegyünk fel aznap, mert egy „új ruhánk” sincs… Tehát, a halmozás helyett tényleg hasznos és szükséges ruhákra is költhetnénk a pénzt. Soha nem végeztem még pontos számolást a leárazásokkor költött holmik után, de ha jobban utána számolnánk, a sok kicsi sokra megy közmondás alapján, már egyedi és talán tartósabb darabokat is választhatnánk. Nem kéne évente szekrényszelektálást tartani, ha egy nagyobb termékbe ruháznánk be, a sok leértékelt darab helyett.

Fashion-Revolution-Day.jpg

Járhatunk a világ bármely pontján, a fast fashion boltok mindenhol ugyanazokat a termékeket árulják. Az olcsóságnak is meg van a maga ára. Nem csak elveszünk a tömegben, és egy leszünk a tucatból, de még a társadalmunkat és a pénztárcánknak se kíméljük. A fast fashion üzletláncok terjedésével pedig nem hogy előrefele haladnánk, hanem egyre növekvő globális problémát építünk magunk köré. Bármennyire szeretjük a divatot, szeretünk divatosan öltözködni, azért el lehet gondolkodni a történéseken. Ez a szöveg most nem a magyar divattervezők pártfogása miatt készült, egyszerűen csak realizálnunk kéne, hol találjuk meg az értékeket és az egyediséget. És ez az út ott van valahol középen. Néha kellenek az olcsó termékek is, amivel feldobjuk a rossz napokat, de csak a tudatos vásárlással óvhatjuk és építhetjük a jövőnket.

insta3.jpg

süti beállítások módosítása